Golarits Gyöngyi, Golarits István

Az 1956-os forradalom leverését követően sok magyar menekült is itt talált új otthonra. Ekkor érkezett szüleivel Szentgotthárdról Gyöngyi is, aki tanulmányai befejeztével négy évtizeden át tanítónőként szolgálta a svájci társadalmat. Magyar népművészeti emlékekkel és saját festményeivel gazdagon berendezett otthonában hallgattam, amint a zürichi magyarság egyik alapintézményének számító Golarits Kórus krónikáját mesélte.

A Svájcban töltött több mint fél évszázad alatt Gyöngyi soha nem szűnt meg szívén viselni a magyarság sorsát. Akárcsak néhai férje, a szintén '56-os Golarits István, aki még a forradalom előtt grafikusként diplomázott a Budapesti Képzőművészeti Főiskolán. Svájcba kerülve nagy hasznát vette a főiskola mellett szerzett kántori végzettségének is. Látva a zürichi magyarok közös éneklés iránti igényét, a magyar zenei kultúra megőrzése és továbbadása iránti elkötelezettségét, 1986-ban kórust alapított a jó hangú férfiakból. A kezdeti sikereken fellelkesülve hamarosan hölgyek is csatlakoztak hozzájuk. Az ekként vegyes karrá bővült csapatot nagy türelemmel, és odaadással, legjobb tudása szerint formálta igazi kórussá Golarits István, rávezetve a tagokat a fegyelmet és nagyfokú koncentrációt megkövetelő karéneklés mesterfogásaira. A kórus régóta állandó szereplője a svájci magyarság nemzeti és egyházi ünnepeinek, valamint a 150 éves múltra visszatekintő Zürichi Magyarok Egyesülete rendezvényeinek.

Nemcsak a kórus fűződik a Golarits névhez. A házaspár egyesületi munkáján túl, Golarits Gyöngyi néni sokat adott a Zürichi Magyar Iskolának, cserkészetnek is. A helyi magyar ifjúságnevelés egyik kialakítója, őrzője és patrónusa a mai napig.

Nincs okunk aggodalomra, amíg az Isten sok Golarits Istvánt és Gyöngyit ad a világ magyarságának.

(Ferkó Zoltán cikke alapján)