A ZÜRICHI MAGYAR EGYESÜLET 160 ÉVE I. rész

1864–2014
Történeti összefoglaló 1864-től napjainkig
(tanulmányvázlat)

I. rész: 1864–1955-ig

„Hazádnak rendületlenűl // Légy híve, óh magyar!”

Bevezető

A magyar–svájci kapcsolatok gyökerei jóval mélyebbre nyúlnak a mai államközi viszonyoknál. Közös történetünket a magyar honfoglalás (896) időszakából érdemes indítani. Tárgyi és írásos emlékek százai mesélhetnek, melyekből – kis kutatást végezve – magunk is felismerhetjük, milyen fontos és szoros kapcsolat állt fenn, és létezik ma is a két nemzet között. A kapcsolatfelvétel a különböző történelmi korszakokban más-más okokkal magyarázható, a mai svájci–magyar diaszpóra kialakulásának hátterét és a Zürichi Magyar Egyesület történetét vizsgálva azonban elég a modernizáció korától kezdeni a leírást. A magyarországi belső rendszerváltozások ugyanis több jelentős emigrációs hullámot indítottak – 1859-ben, 1918–1920, 1945–1948, 1956-ban – nyugatra, köztük elsők között Svájcba.

A Zürichi Magyar Egyesület alapítása

A mai magyar diaszpóraszervezetek túlnyomó többségét ’56-ban vagy a rendszerváltás óta alapították. A Zürichi Magyar Egyesület nem 1956-os alapítású emigránsszervezet, és nem is legújabb kori klub. A múltja jóval régebbre nyúlik vissza.

Svájc elsődleges vonzerejét az 1855-ben alapított szövetségi műegyetem (Eidgenössische Technische Hochschule – ETH) jelentette a tudomány területén jeleskedő magyar hallgatók részére. Az alapítása után négy évvel, 1859-ben már beiratkozott néhány magyar diák az új főiskolára; az 1871–1872-es tanévben hatszáznyolcvankilenc hallgatója közül hetvenkilenc magyar, ami tekintélyes létszám, ha figyelembe vesszük, hogy a Budapesti Műszaki Egyetemnek ekkor összesen ötszáz hallgatója volt. Tehát a magyar mérnökök jelentős részét Zürichben képezték ki abban az időszakban. Az első – nem hivatalos – magyar egyletet 1863-ban alapította az ETH-n tanuló diákok egy csoportja , a kezdeményező Hirscher Mór építész volt. A csoport akkor még nem folytatott közösségi vagy szellemi tevékenységet, azonban nyilvánvalóvá vált, hogy érdemes magyar egyesületet alapítani Zürichben.

Az ETH 1864-es tanévének elején, októberben, huszonegy lelkes diák létrehozott egy magyar egyletet, amelynek a céljait és működési formáját alapszabályokba rögzítette, és utána rendszereses közösségi tevékenységet folytatott, ezzel megteremtve a ma is működő szervezetek alapjait. A Zürichi Magyar Egylet alapítója Feketeházy János volt, első elnöke Nagy Dezső, alapítótagjai Festetich Emil, Haris Döme, Holzmann Béni, Jasznigger Jakab, dr. Kherndl Antal, báró Knezevich Viktor, Kugler Mihály, Ladányi József, Lederer Ede, gróf Leiningen Armin, Menczer Lajos, Novelly Imre, Reich Imre, Rózsa Lajos, Schneider Márton, dr. Szily Kálmán, Taussig Sándor, dr. Wartha Vincze és Waldner Jakab.

Feketeházy János (1842–1927): hídépítő mérnök, tervező. Legszámottevőbb tevékenysége hidak és vasszerkezetek tervezése volt, a munkásságát kiemelt középületeink és hidaink ma is őrzik. Munkái: a Fővámház (ma Budapesti Corvinus Egyetem) tetőszerkezete, az első összekötő vasúti híd a Dunán, a fiumei forgóhíd, a Keleti pályaudvar tetőszerkezete, az Operaház tetőszerkezete, a szolnoki, vasúti Tisza-híd, a szegedi, közúti Tisza-híd, a Komárom és Révkomárom közötti Erzsébet híd, az Esztergom és Párkány közötti Mária Valéria híd, a budapesti Ferenc József híd (mai neve Szabadság híd).

Kezdetben hetente egyszer voltak összejöveteleik a Merz, később a Zimmerleuten vagy a Züricher Hof nevű vendéglőkben, ahol Magyarországról hozott hírlapokból tájékozódtak az anyaország sorsáról. 1865-től állandó helyisége volt az egyletnek, 1868-ban jelvényes pecsétnyomót is készült „Zürichi Magyar Egylet, 1864” felirattal. Akkor a tagok száma elérte az ötvenet. A ZME kezdetben diákkörként, 1872-re már általános egyletként működött, ugyanakkor nagyobb és nemesebb célokat is kitűzött maga elé, mint pusztán a diákok összefogása, szórakoztatása. Attól kezdve bárki tag lehetett a Zürichben tartózkodó magyarok közül, ennek ellenére a tagok nagy többsége az egyetem hallgatói közül került ki. Olyanok, mint Asbóth János, Alexy Ödön, Auer Henrik vagy Österreicher Géza (Örkény István édesapja). Az Egyesületben ötven év alatt nagyjából ezer magyar diák fordult meg. (1863–1888 között ötszázhetvennégy regisztrált tagja volt – persze nem egy időben).

1872-ben, általános egyletté való alakulása után nyerte el az alapszabály a végleges formáját. Eszerint az Egylet célja (a korabeli helyesírás szerint):

1. Távol a hazától a honfitársakban a tiszta magyar szellemet, különösen az összetartás és hazafiság szellemét őrizni, folyvást ébren tartani és gyarapítani, és a tagokat fönntartani a magyar míveltség színvonalán.
2. Kitelhetőleg gyámolítani a honfitársakat mind szellemi, mind és anyagi tekintetben; pártolni a hazai irodalmat – mindent, ami nemzeti életünkben szép, nagy, nemes és jó.
3. Mindenek fölött a „magyar” névnek becsületét fönntartani és emelni, a nemzeti ügynek haladását lehetőleg eszközölni, és ezek iránt a külföldieknél az érdeket és közbecsülést fölkelteni és fönntartani.

Azt is kimondta az egylet, hogy az alakulása által korántsem szándéka tagjait más nemzetbeliekkel való társalgástól elvonni, vagy azok iránt elzárkózást kelteni. Sőt ellenkezőleg, szorgalmazza a más nemzetekkel való barátságok kialakítását, mint a magyar ügy szolgálatának leghatásosabb eszközét.
Az egylet magyar könyvtárat is létrehozott, mely 1872-re ezerszázötven dokumentumot számlált; az állományt az egyleti tagok és az Magyar Tudományos Akadémia adományaiból bővítették. A folyóiratok is rendszeresen jártak Magyarországról, méghozzá úgy, hogy a lapkiadók ingyen küldték a példányokat, csak a postaköltséget kellett az egyletnek állnia. Az 1865–1866-os tanévben négy politikai és három szépirodalmi lapot, míg 1868-ban már húsz hírlapot és folyóiratot lehetett megtalálni az olvasóterem asztalán. Később járt többek közt a Nyugat, a Pesti Napló és a Pesti Hírlap.

Az éves beszámolók tanúsága szerint igen aktív közösségi élet folyt: tudományos és szórakoztató előadások, úgynevezett társas vacsorák, síversenyek, és síkirándulások, sőt magyar bálok is! Ezekre a bálokra persze már nemcsak az egylet tagjait hívták meg, hanem svájciakat és más nemzetiségű egylet tagjait, illetve minden svájci magyart és vendégeket Magyarországról is. 1934-ben már nyolcszáz vendég mulatott a Grand Hotel Dolderben a magyar bálon! A hetvenes években az egyleten belül alakult egy önképzőkör is, amelynek célja a magyar nyelv műszaki szókincsének fejlesztése, különböző tudományos előadások, illetve – egy-egy téma kapcsán – kerekasztal-beszélgetések szervezése volt. Sőt a német ajkú magyaroknak nyelvórákat is adott az elnök, Szily Kálmán. Az önképzőkör mellet dalárda és zenekar is működött az egyletben; utóbbi Péchy László vezetése alatt tizenegy tagból állt, és nagyban hozzájárult a különböző, vidám összejövetelek sikeréhez. Az egylettel párhuzamosan más magyar szervezetek is léteztek: a Magyar Vívókör és az Előre Magyar Csolnakázó Egyesület; ezekkel baráti volt a viszony, sok átfedéssel a tagok közt. Az egylet két fontos, évente visszatérő eseménye volt a közös szilveszteri mulatság, illetve az 1848. március 15-i megemlékezés. A tagok az alapítás kerek évfordulóiról is rendszeresen, programmal és emlékkönyv kiadásával is megemlékeztek.
Különösen nagy rendezvény volt az 50. évforduló. A magyarországi vendégek 1914. június 25-én érkeztek, Palágyi Antal egyesületi elnök fogadta őket. Ugyanaznap este a „Saffran” céh nagytermében ismerkedési estélyt tartottak, másnap pedig a Műegyetem Aulájában zajlott a jubileumi díszközgyűlés. A közgyűlés elnöke, Popper István az emlékbeszéde közben adta át a Zürichi Magyar Egyesületnek az egyesület alumniszervezete által beszerzett magyar zászlót. A ceremónián beszédet mondott még a Zürichi Műegyetem rektora és Békésy Sándor miniszteri osztálytanácsos is.

A közösségépítésen és művelődésen kívül az egyletnek már akkor is volt nemzetpolitikai küldetéstudata, emellett másik fontos küldetése volt megtartani a külföldi diákokat a magyar nemzet számára. Az Egylet – hogy minél tökéletesebben meg tudjon felelni mindkét missziójának –, élénk és egymás segítésén alapuló kapcsolatot ápolt Magyarországgal, később pedig a revíziós törekvésben támogatta Csonka-Magyarországot, képességei szerint. A Zürichi Magyar Egylet segélyezéssel is foglalkozott: már a legelső első évben, a saját pénztárából és az egyes tagok adakozásából 100 frankot küldött a sokat szenvedett haza éhenhalással fenyegetett népének, de gyűjtést szervezett a svájci (200 frank 1868-ban) és a magyarországi árvizek károsultjainak is (160 frank 1875-ben, majd 230 frank egy évvel később).

1896-ban a volt tagokból verbuválódott Zürichi Magyar Egylet Volt Tagjainak Országos Szervezete (ZMEVTOSZ), és a főkonzul is onnan került ki. A ZMEVTOSZ alumniszervezet kimondottan azzal a céllal jött létre, hogy a kint tanuló magyar diákokat otthonról, Magyarországról anyagilag és erkölcsileg támogassa, a diákok ugyanis a főiskolai tanulmányaik után – mely nyolc félév volt – hazatértek, hogy a megszerzett tudással a hazájukat szolgálják.

Az 1889-ben rendezett 25. évforduló egy időszak lezárását jelentette. Ennek egyrészt a Budapesti Műszaki Egyetem folyton növekvő színvonala volt az oka, ugyanakkor lassan hanyatlott a „zürichi polytechnikum, amelyet már nem tisztán tudományos, hanem elsősorban svájci nemzeti szempontok alapján igyekeztek irányítani. E két tényező külföld helyett Budapestre vonzotta a műszaki tudományok iránt érdeklődőket. A belső problémákon kívül a történelem viharai, az I. világháború, Trianon (korábban sok diák érkezett a Bánságból, Horvátországból, Erdélyből és Felvidékről), az 1933-as gazdasági világválság is nehézségek elé állították a zürichi magyar fiatalokat. Az Egyesület azonban az átmeneti mélypontok ellenére sem szűnt meg, a nehézségeken mindig sikerült túllendülni, ám a valaha gazdag közösségi élet egyre szürkébb lett.